Heló!
Most egy olyan könyvről írok kritikát, amiről már majdnem
mindenki hallott. Mégpedig ez a Szent Johanna Gimi. A
könyv írója a 28 éves Leiner Laura. A fiatal írónak nem ez az
első kiadott könyve, de ezzel a regényével ért el sikert az
országban.
Történet:
A
könyv főszereplője Rentai Renáta. Az ő naplóján keresztül
ismerhetjük meg a Szent Johanna Gimnázium diákjait. (Mellesleg ez
egy francia tagozatos iskola. ) Reni még csak most ízleli meg,
hogy milyen gimisnek lenni. Mint minden tinikönyvben, ebben is van
egy legmenőbb pasi. Szerintem kitaláljátok, hogy mi történik. A
gyengébbek kedvéért elmondom: Reni szerelmes ebbe a srácba,
Cortezbe. A regény összesen nyolc részes, és kilenc kötetes. Az
első öt rész azt mutatja be, hogy Reni - szép lassan - hogy jön
össze Cortezel (igazi neve: Antai-Kelemen Ádám.) A további négy
részben pedig a kapcsolatukról olvashatunk. Persze a történet
nem csak erről szól. Reninek számos problémával kell
megküzdenie, a rajzórával az élen.
Ami
egyedivé teszi a könyvet:
A
smileyk:
Először úgy gondoltam, hogy OMG!
Miért néz ez a könyv úgy ki, mint egy Facebook beszélgetés? De
utána aranyosnak találtam, és egyedinek. Nagyon jól kifejezi a
sztori hangulatát.A
vicces szavak:
Ha azt mondom, hogy Dzsásztin Bíbör, akkor az egy vicces szó...
Ez van, ezt kell szeretni. (Bocsi Justin rajongók). Szóval,
Zsoltit kiemelném, mert tőle származnak a legviccesebb szavak pl:
Mindenkit lenéniz, lebácsiz, vagy úgy köszön, hogy csoki, de az
idősebbeknek megadja a tiszteletet, ezért csokoládé-t mond.A
részek végén az összefoglaló:
Ugyebár a naplókban nem szokás leírni minden apró részletet,
így a fejezetek végén ott az összefoglaló, ahol néhány olyan
dolgot is megtudhatunk, amit Reni nem írt le, pl: Pót vacsora
apuval.
Amiért
szeretem a könyvet:
♥:
Mert nagyon valóságos. Ezek a dolgok bárkivel
megtörténhetnek.
♥: A szereplőket nagyon szeretem.
(Főleg Ricsit.) Mindet egytől-egyig bírom, még Dinát, és Vikit
is, de csak azért, mert feldobták a történetet. Mind a ketten
akadályozták, hogy Cortez és Reni összejöjjenek, ezért lett
izgalmas, és tele volt bonyodalommal a regény.
♥: A sok
kötet miatt a szereplők nagyon a szívemhez nőttek, ahogy ez a
könyv is.
♥: Ez az osztály nagyon emlékeztet a miénkre.
(A mi osztályunk a legrosszabb az egész suliban, ahogy a
könyvben.)
♥: Ez az az ok, amiért a felnőttek szeretik.
Emlékezteti őket a gyerekkorukra.
♥: Magyar írónő
írta, és tetszik, hogy Magyarországon játszódik, magyar
szereplőkkel.
Borító:
Mind
nagyon különleges, mert kapcsolódnak a könyvhöz. A
leges-legszebb borító, az a hatodik köteté
Amiért
egy kicsit haragszom: Ej-ej, Leiner Laura. Oké, a Dzásztín
Bíbör az vicces, de komolyan leírtad Shakespeare nevét úgy,
hogy Séskszpír?!
Pontozás:
Az alaptörténet nagyon felkapott, de Leiner Laura mégis
egyedivé tette a könyvet, amit mi mind imádunk. Jól mondom?
10/9,5

Tetszik jó lett! Az értékelés tökéletes szerintem.
VálaszTörlés